Ebben a június közepi hidegben Ön most biztosan úgy gondolja, hogy megőrültünk.
Milyen nyárról beszélünk, ha eddig szinte csak az esernyőnket használtuk? A jó idő viszont bármikor betoppanhat. Az Impala Bútorkereskedő Kft. mostani kültéri szék kiárusítási akciója segít időben felkészülni a nyár legemlékezetesebb pillanataira.
Ugye, ismerős az érzés, amikor az első meleg idő beköszöntével már-már kiköltözünk a kertbe? Ilyenkor sokkal több kedvet érzünk ahhoz, hogy áthívjuk a rokonságot, barátokat vagy akár a szomszédot is egy jó kis kerti sütögetésre. De honnan lesz ennyi férőhelyünk? Ebben segít az Impala Bútorkereskedő Kft. akciós kültéri szék kínálata. Nyár eleji kiárusítással és stílusos kerti székekkel járulunk hozzá az igazi nyár-érzéshez.
A nyár eleji kültéri szék akció két kiemelt ajánlata
Megértjük, ha nem szeretne rengeteget költeni a kerti bútoraira, de az Impalánál nem kell emiatt aggódnia! Akciós termékeink csak azt várják, hogy az Ön kertjében díszelegjenek. Ilyen például a Santafé kültéri karszék is, ami annyira kedvelt termék, hogy mindössze csupán 6 darab maradt belőle. Megjelenése elegáns, finom vonalú, lekerekített formákkal. A klasszikus igazi bambuszt idéző vázhoz mokka színű műrattan ülőfelület és háttámla társul. Ennek felfelé szélesedő formája a tetején a fejet és a hátat jól megtámasztó, enyhén lekerekített véggel zárul. Karfája is lekerekített, ami a stabil lábakban folytatódva adja meg a termék előkelő ívét. Könnyű, strapabíró ezért otthoni teraszokra vagy erkélyre, de akár vendéglátó egységek teraszára is kiváló választás.
Akinek fontos, hogy a kültéri szék gyorsan elpakolható, kis helyet foglaló legyen, annak a rakásolható székeket ajánljuk. Ilyen például a Modus rakásolható kültéri karszék. Ez a könnyű fémvázas szék szintén műrattan ülőfelülettel és háttámlával rendelkezik. Nagy előnye, hogy 56 darab van még belőle, ami három színváltozatot jelent. Akik a világos színeket kedvelik és nem félnek a foltoktól, azok választhatják a fehér változatot, melyből mindössze 8 darab van raktáron. Ha valaki nem ennyire bevállalós, de szereti a világos színeket azok, az antracit szín mellett is dönthetnek. Ha pedig az Ön kertjéhez a sötétebb színek passzolnak, akkor a barna lehet az igazán jó választás. Főleg azért, mert ezeket a műrattan székeket nagyon könnyű takarítani is.
Ha kipróbálná a termékeket, érdemes eljönni a 13. kerületi Reitter Ferenc utca 8/b. szám alatt található áruházunkba. A kiárusítás nem csak a webshopon megjelenített kültéri bútorkínálatra vonatkozik. Ideje cselekedni, mert a nyár közelebb van, mint gondolná!